Sziasztok! Most egy hagyományos, napmesélős poszttal jelentkeznék. Hogy ilyen is legyen, ne mindig csak cikkek, kihívások, meg egyebek. :)

Szóval...ma tízre mentem suliba, így értelemszerűen később is keltem, 6.30-kor és a 7.34-es helyi busszal mentem ki az én megállómhoz, ahonnan indul Debrecenbe a busz.^^ Buszon találkoztam egy régi, gimis osztálytársammal is, akivel egészen jól elbeszélgettünk. Aztán az iskolához sétálva, az utolsó átkelőnél megpillantottam egy nőt, aki egy annyira gyönyörű kutyát sétáltatott, hogy hihetetlen.<33 Persze nem bírtam ki és megkérdeztem, hogy megsimogathatom-e a kutyust. Az órák hamar elrepültek, a mai napot úgy alapvetően szeretem is, mert érdekes órákat suvasztottak be ide. Megnézhetitek a megfelelő menüpontban (Előkelő idegen/Órarendem). Az eső is esett, mert miért ne akkor essen, amikor az ember lánya a frissen mosott hajával sétál hazafelé. :/ Ki volt adva az ukáz, 65 centis cipzár kell a dzsekimhez, így erősen kellett kalkulálnom, ki fogja-e telni a március havi bérletemmel együtt. Hát, mondhatom így, kurva nagy szerencsém volt. Éppenhogy meglett mindkettő és így egy apró petákom sem maradt. :') De öröm az ürömben, hogy ma engedték haza barátnőm kislányát a kórházból (remélem nem bánja, hogy ezt leírtam), mert aggódtam értük.<33 Azért egy hatéves barátságban csak mutatok valamiféle szimpátiát, netalán tán szeretetet is a családja felé. :D

Még annyit elmondok, hogy mióta vége lett a gyakorlatomnak a rendőrkapitányságon, nem telik el úgy nap, hogy ha elhalad előtte a busz, ne nézegessek kifelé, hogy tudok-e valamelyiküknek integetni. Vagy, ha leszállok, akkor esetleg odamenni és köszönni. :) Szerintem szerelmes lettem, kb. mindenkibe. :D

Ennyi mára, zárul ........ mókatára. :) Köszönöm, hogy elolvastátok, meghallgattatok. Legyen szép estétek és kitartást kívánok mindenkinek a hétre! Ölelés és puszi,