Sziasztok! Vizsgára kéne tanulnom, de nem tudom rávenni magam arra, hogy elővegyem az anyagot. Majd talán később. Addig is...úgy döntöttem, írok egy kis összefoglalót az elmúlt két évemről ebben az iskolában.

Nagy reményeket fűztem hozzá, tényleg. Mert a gimis éveim nem teltek mással, csak szenvedéssel. Reméltem, hogy itt már jobb lesz. Hát...nem lett az. Kivéve talán azt a tényt, hogy megismertem olyan embereket, akiket barátnak, ismerősnek mondhatok már. Egy év késéssel indultam neki, mert az egyetemről a pénz és a kevés pontjaim miatt lecsúsztam. A munka meg akkor még...ismeretlen fogalom volt számomra. :) Meg hát érettségivel nehezen találtam volna.

A nagy remények helyett jött a mindennapos...idegesség, szomorúság. Mert tudtam, hogy amint belépek az osztályterem ajtaján, már kezdődni fog. És az bánt a legjobban, hogy néhány emberen kívül senki sem vette a fáradtságot, hogy megismerjen. És itt azért 20-on túli emberekről van szó, azt hozzá teszem. De...nem is nyavalygok tovább. Miattam nem áll meg az élet úgysem. :D

Az összefoglaló kb. ennyi volt...nem is érdemelnek több lepötyögött betűt. A záróvizsga miatt aggódom ugyebár...ezügyben köszönöm is a biztatást. Megpróbálok erre koncentrálni a magam kishitű, low self-esteem-es módján. Remélem tetszik az új kinézet is, most ez a kép adta az ihletet.^^

Mindenkinek további szép szombat estét kívánok. Ma csak...ennyi sikeredett. Ölelés és puszi,